TÁJÉKOZTATÁS: ezen oldalon található archív információkat jogszabályi előírás alapján meg kell tartani.


A hatályos honlap ezen a linken érhető el: https://ujpest.hu
Újpesti Önkormányzat - Kultúrában otthon vagyunk!

Kultúrában otthon vagyunk!

Megnyílik az UP Újpesti Rendezvénytér

Az UP Újpesti Rendezvénytér hamarosan bekerül a Főváros kulturális vérkeringésébe. Bár a nagy megnyitóra még egy pár hónapot várnia kell a nagyközönségnek, az üzemeltető cég, az UP Event Zrt. és a tulajdonos, az Újpesti Önkormányzat szeptember elsején megnyitják az UP kapuit a látogatók előtt. A nyílt napok alkalmával a közvélemény betekintést nyerhet a ház kulisszái mögé, és ízelítőt kaphatnak abból a programstruktúrából, ami 2019-től várja majd őket az év minden napján.

Kultúrában otthon vagyunk! kép

Az UP kulturális-művészeti programjai elsősorban a minőségi közösségi együttlét élményének megteremtését szolgálják. AZ UP tereiben olyan események zajlanak majd, amelyek örömöt és tartalmas kikapcsolódási lehetőséget adnak, és amelyek a budapestieket kreativitásra, részvételre ösztönzik.

Célunk, hogy ezek az események elsősorban a kerületből minél nagyobb tömeget érjenek el, és minél több embert vonjanak be a nagyvárosi életformába, ezt szolgálják a társasági élet elengedhetetlen színterei is, a kávézó, a vendéglátóhely, az utcazenészek, a piactér és a különös látványt nyújtó lounge.

AZ UP-ban folyamatosan megjelennek a különleges, eddig talán kevés figyelmet kapott, de szerte a világon sok embert vonzó új műfajok. Szeptember elsején az Újpesti Városnapokra, mint a kerület legfiatalabb rendezvényhelyszíne csatlakozik rá egy nagy happeninggel. Ebből ad ízelítőt az Újpesti Városnapokhoz kapcsolódó NYITÓKAVALKÁD szeptember elsején, amikor is ebben a modern, innovatív épületben visszavisszük a látogatókat a Millennium korába, a kultikussá vált Újpesti Piac alapításának korába. Az utcazenészek, zsonglőrök, akrobaták, mutatványosok, élőszobrok, bábszínházak elbűvölő atmoszférába varázsolják a nagyközönséget. A szórakoztató programok, aktivitások mellett először lesz lehetősége a publikumnak megszemlélni Újpest elmúlt 30 évének legnagyobb beruházását. Vissza nem térő alkalom, hiszen az artisták, bohócok és más művészek exkluzív házbejárást is tartanak.

Program
UP Újpesti Rendezvénytér bemutatja NYITÓKAVALKÁD
2018. szeptember 1. 11:00 – 17:00 h

PROGRAMOK, FELLÉPŐK
• Bűvészek, mesemondók, bábszínház
• Pantomimművész, illuzionista előadások
• Lufihajtogatók, arcfestők, bohócok, bohócképzősök,
• Zsonglőrök, artisták, énekesek, tangóharmonikások, verklis
• Kígyósimogató, idomított kiskutyák, csúzlizda
• Antal Andrea és Valkai Réka fénykerámia-kiállítása, ahol a modern kor mesél újszerű megjelenítésben a Kishercegtől a Star Wars-ig

Részletes program:
Nyitófanfár 11 órakor az első szinten lévő feljárónál (Brass in the Five rézfúvosok)
PIAC                                                                                                                      Fszt.
11:15-11:45 Boncsér Gergely, a Magyar Állami Operaház magánénekesének rendhagyó produkciója
14:00-14:30 Boncsér Gergely, a Magyar Állami Operaház magánénekesének rendhagyó produkciója
UPSTAIRS (FELJÁRÓ)                                                                                      1.szint
11:00-11:30  Artisták, zsonglőrök, bohócok bemutatója
11:30-12:00  A világhírű Geret interaktív meséi
12:00-13:00  Verklis, bohócSHOW
13:00-13:30  Nizsai Dániel – Pulcinella éneke (vásári bábjáték)
13:30-14:00  Verklis, bohócSHOW; lufihajtogatók bemutatója 
14:00-14:30   A világhírű Geret interaktív meséi 2
14:30-15:00   Verklis, bohócSHOW; lufi hajtogatók bemutatója 
15:00-15:30  Nizsai Dániel – Pulcinella éneke (vásári bábjáték)
15:30-           Artisták, zsonglőrök, bohócok bemutatója
SZÍNHÁZTEREM                                                                                              2.szint     
11:00-11:30   Artisták, zsonglőrök bemutatója
11:30-12:00  Méhes Csaba pantomimművész
12:00-12:30  Szemerey László bűvész, illuzionista (Rodolfo tanítványa) és elvarázsolt kiskutyái  
12:30-13:00  Artisták, zsonglőrök bemutatója
13:00-13:30  Méhes Csaba pantomimművész  + Brass in the Five rézfúvósok
13:30-14:00   A FareMido Társulat énekel
14:00-14:30  Artisták, zsonglőrök bemutatója
14:30-15:00  Kőhalmi Ferenc bűvész
15:00-15:30   Szemerey László bűvész, illuzionista (Rodolfo tanítványa) és elvarázsolt kiskutyái
15:30-16:00  Artisták, zsonglőrök bemutatója
16:00-17:00  Galambos Magic - bűvész, a mikromágia mestere
17:00-            Artisták, zsonglőrök bemutatója
ELŐTÉR (KÁVÉZÓ)                                                                                                    2.szint
12:00-12:30  Brass in the Five (rézfúvósok) 
12:30-13:00  Bűvészinasok - Bemutatkozik a bűvészvilág ifjú generációja
13:00-13:15  Brass in the Five (rézfúvósok)
13:15-13:30  Bűvészinasok - Bemutatkozik a bűvészvilág ifjú generációja 2
13:30-14:00  Galambos Magic - bűvész, a mikromágia mestere
14:00-16:00  Artisták, zsonglőrök, bohócok bemutatója
16::00-16:30  Szemerey László bűvész, illuzionista (Rodolfo tanítványa) és elvarázsolt kiskutyái
TERASZ (rossz idő esetén Előtér)                                                                                2.szint
Csúzlizda (vásári játék) egész nap
13:00-13:30  SteamOn, az időutazó vándorcirkusz
16:30-17:00  SteamOn, az időutazó vándorcirkusz
EMELETI TEREM 1.                                                                                                    3.szint
11:15-11:45  Kőhalmi Ferenc bűvész a gyermekek kedvence
12:00-12:30  Szirtes Balázs színművész mesél
12:30.13:00 Bűvészinasok, lufihajtogatás, arcfestés
13:00-13:30   Kőhalmi Ferenc bűvész a gyermekek kedvence
13:30-14:00  Bűvészinasok, lufihajtogatás, arcfestés
14:00-14:30  Szirtes Balázs színész mesél   
14:30-15:00  Bűvészinasok, lufihajtogatás, arcfestés
15:00-15:30  Szirtes Balázs színész mesél
15:30-           Bűvészinasok, lufihajtogatás, arcfestés
EMELETI TEREM 2.                                                                                             3.szint
Antal Andrea és Valkai Réka fénykerámia-kiállítása: a modern kor mesél újszerű megjelenítésben a Kishercegtől a Star Warsig.
FOLYAMATOS PROGRAMOK                                                                     2., és 3. szint
Vásári sokadalom
· Lufihajtogató, arcfestő, bohócképzősök, bűvészinasok
· Velociped (nagykerekű bicikli)
· Tangóharmonikás
· Kígyósimogató, idomított kiskutyák bemutatója