TÁJÉKOZTATÁS: ezen oldalon található archív információkat jogszabályi előírás alapján meg kell tartani.


A hatályos honlap ezen a linken érhető el: https://ujpest.hu
Újpesti Önkormányzat - A postákon is az idősek az elsők

A postákon is az idősek az elsők

A Magyar Posta az ország összes postáján a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosít a kiszolgálásban a 65 év felettieknek.

A postákon is az idősek az elsők kép

November 26-án csütörtöktől az ország összes postáján, a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek, ezért az idősek számára javasolják, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek, többi ügyfelüktől pedig türelmet kérnek – közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel.

Szintén a koronavírus-járvány miatt, a fertőzésveszély csökkentése érdekében a Magyar Posta újra bevezeti az egyedi várakozási rendet, amelynek értelmében egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat az ügyféltérben, ahány kiszolgáló pult működik. A többieket arra kérik, hogy a bejárat előtt, egymástól legalább 1,5 méteres távolságra várakozzanak. Az ügyfelek beléptetését, irányítását – ahol szükséges – egy postai munkatárs segíti majd.

A Magyar Posta továbbra is megtartja a korábban meghozott védőintézkedéseket: érintésmentes kézbesítéssel adják át a postai munkatársak a személyes átvételt igénylő küldeményeket, aláírás helyett igazolványadatok bemutatásával. A postákon, kézbesítéskor, az üzemekben és az irodákban is kötelező a maszk használata, a nagy létszámú telephelyeinken a beérkezéskor rendszeres a testhőmérsékletmérés – olvasható a társaság közleményében.