TÁJÉKOZTATÁS: ezen oldalon található archív információkat jogszabályi előírás alapján meg kell tartani.


A hatályos honlap ezen a linken érhető el: https://ujpest.hu
Újpesti Önkormányzat - Az utolsó suszterek egyikétől búcsúzunk

Az utolsó suszterek egyikétől búcsúzunk

Pallós Istvánra emlékezünk.

Az utolsó suszterek egyikétől búcsúzunk kép

Szomorú hír érkezett szerkesztőségünkhöz: 77 éves korában elhunyt Újpest kiváló cipődoktora, Pallós István.

A kiveszőben lévő suszter szakma egyik utolsó képviselője 1944-ben született Újpesten. A családban heten voltak testvérek.

A Baross utcában cseperedett fel, a suszterség iránt már egész fiatalon nagy érdeklődést mutatott. Figyelte, hogyan dolgozik a környék cipészmestere, és eldöntötte, hogy ő is a lábbelik világában szeretne tevékenykedni.



1958-ban ipari tanulónak állt a Simon Ferenc Bőripari Szakmunkásképző-, és Szakközépiskolában, majd a Duna Cipőgyár munkása lett.

A betanított munkások társaságában végzett, részfeladatokra bontott nagyüzemi munka azonban nem adta meg azt a szabadságot, amelyre vágyott.

A katonai szolgálat és a családalapítás után, 1969-ben tette le a mestervizsgáját, melyhez az újpesti cipészektől tanulta ki a mesterség fortélyait.

Eleinte a lakásán javította, illetve csinálta az új cipőket, majd 1974-ben bérelte ki a Baross utca-Vasvári Pál utca sarkán álló üzlethelyiséget.



2013-ban, életpályája elismeréséül ő is átvehette Újpest elismerő oklevelét.

Még 16 évvel a nyugdíjba vonulása után is a hőn szeretett szakmájának élt: kis műhelyében csak most, halálával állt meg a munka.

Kegyelettel emlékezünk Pallós Istvánra, Isten nyugosztalja!

(Fotók: Várai Mihály és Déri Miklós)