TÁJÉKOZTATÁS: ezen oldalon található archív információkat jogszabályi előírás alapján meg kell tartani.


A hatályos honlap ezen a linken érhető el: https://ujpest.hu
Újpesti Önkormányzat - Az emlékezés hétvégéje

Az emlékezés hétvégéje

HétVÉGRE, Újpesten

Péntektől vasárnapig háromnapos hétvégét kezdünk, az emlékezés kerül előtérbe. Mindenszentek ünnepe és halottak napja idején benépesülnek a temetők és a sírkertek, elvesztett szeretteinkre emlékezünk. Ajánlónkat ennek tükrében kezdjük.

Az emlékezés hétvégéje  kép

A pihenőnapok mindenszentek ünnepével és halottak napjával kezdődnek. A csendes emlékezés, családi találkozások ideje ez. Benépesülnek a temetők és a sírkertek, az urnatemetővel rendelkező templomok környékén szintén nagyobb lesz a forgalom. Gyújtsunk gyertyát, mécsest elhunyt szeretteinkért! Virágba öltöznek a sírhelyek is. Mivel ebben az évben a halottak napi ünnepkör több napra oszlik, a hét végéig a kegyeletes emlékezéseké a főszerep. A temetők meghosszabbított nyitva tartással várják a látogatókat.

Szolgáltatások mindenszentek ünnepe, halottak napja idején

A temetők október 31-től egészen november 3-ig 7 órától 20 óráig tartanak nyitva, november 4-től visszaáll a szokásos nyitvatartási rend: 7.30-tól 17.00 óráig.

Szent szonettek

Szent szonettek – John Donne és az angol reneszánsz műveiből „Menj hát, töprengő szív, s keresd fel őt” címmel halottak napi zenés megemlékezést tart november 2-án, szombaton 19 órai kezdettel a Nap utcai Szent József-templom. A Magna Voice kamarakórus estjére szeretettel várják az érdeklődőket. A kórust vezényli: Juhász Zsuzsa. 

Új fejezet az ajánlóban

Meghívó nyugdíjasoknak

Kilépve a kegyeletes ünnepkörből, programajánlónk új fejezetét nyitjuk meg olvasóink előtt.

A Szent István térre invitáljuk Önöket, elsősorban a szórakozni vágyó nyugdíjasokat november 2-án a kihelyezett faházba. Itt lehet regisztrálni az újpesti önkormányzat november 16-i rendezvényére, amelynek színhelye az újpesti Jégcsarnok. Újpest Önkormányzata a Találkozzunk többször! programsorozat újabb eseményeként zenés délutáni kikapcsolódásra várja a szépkorúakat, amelyen fellépnek: László Mária, Kovács Zsuzsanna, Benkóczy Zoltán és Bozsó József. (A szervezők remélik, nem kényszerülnek műsorváltoztatásra.) Az előadás 13 óra 30 perckor kezdődik. Regisztrálni nemcsak a szombati napon lehet, és nemcsak a Szent István téren, hanem november 6-ig az Újpest Márkaboltban, a Lóverseny téri Közösségi Házban, továbbá a Megyeri Klubban is.

Kisgyermekes családoknak

Egyedülálló családi játszópark

Továbbra is várja a lurkókat és a felnőtteket a Tarzan™ Park, Magyarország egyedülálló szabadtéri családi játszóparkja, amely rendkívül népszerű továbbra is. A siker egyik záloga, hogy az újpestieket kedvezményes jegyár várja a lakcímkártya felmutatásával. A park őszi akciókat is kínál. 15 fő feletti, szervezett iskolai vagy óvodai csoportok részére például 650 Ft/fő jegyárral, kifejezetten újpesti 15 fő feletti csoportok esetében 500 Ft/fő jegyárral kalkulálhatunk. Hétfőtől péntekig a megvásárolt gyermekjegy mellé a kísérőjegy ajándék. A közel kéthektáros parkban a gyerekek szórakozását és biztonságát játékmesterek felügyelik. A Tarzan™ Park megközelítése ideális kerékpárral is. A bejáratnál kényelmes és korszerű kerékpártárolókat alakítottak ki. A park szülinapi partik színtere lehet, a Tarzan Terasz zsúrokra is kiválóan alkalmas. (Cím: IV., Tábor u. 28. Nyitva tartás: mindennap 9-től 18 óráig.)

Szombaton: Piac-Placc

Pénteken az Újpesti Piac- és Vásárcsarnok mindenszentek ünnepe miatt zárva tart. A virágpiac azonban 7-től 15 óráig várja pénteken is a látogatókat. A szombat hagyományosan piacnap ezen a hétvégén is, így ajánljuk a Piac-Placc felkeresését, amely reggel 6 órától 15 óráig tart nyitva a Duna sétányon. Az Újpesti Párbeszéd javaslatai alapján indult kezdeményezés árusítóknak és nézegetőknek egyaránt kínál érdekességeket, másutt ritkán fellelhető antikvitást, régen feledésbe ment tárgyakat, régiségeket.

Időszaki kiállítások Újpesten

A vizuális művészet kedvelőit váró új tárlatok:

Az Újpest Galériában november 30-án nyílt a Vicctorony, amely karikatúrákat tár a látogató elé. November 1-jén, pénteken 18 órakor Morelli Edit festőművész tűzzománc kiállítása nyílik. 

Állandó kiállítások

Két ezredév között – fejezetek Újpest történetéből. Állandó kiállítás az Újpesti Helytörténeti Gyűjteményben. A tárlat megtekinthető: szombaton 10-től 14 óráig. (Keddtől péntekig 10-től 17 óráig.)

Hétvégi randevú

Minden vasárnap 17 és 22 óra között az Ady Endre Művelődési Házban táncos esték követik vasárnaponként egymást a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek zenéjével. Közreműködik a Szilver zenekar. Belépődíj: 1000 Ft/fő, klubtagságival 800 Ft/fő. Asztalfoglalás személyesen vagy a 231-6000-es telefonszámon.

Névnapi emlékeztető

Pénteken Marianna, szombaton Achilles és Tóbiás, vasárnap Győző nevű ismerőseink ünneplik névnapjukat.

B.K.