TÁJÉKOZTATÁS: ezen oldalon található archív információkat jogszabályi előírás alapján meg kell tartani.


A hatályos honlap ezen a linken érhető el: https://ujpest.hu
Újpesti Önkormányzat - A tavaszt jelzi a Piac-Placc is

A tavaszt jelzi a Piac-Placc is

A lakosság kérésére tavaly év eleje óta szombatonként Piac-Placc működik a Duna sétányon, amely rövid idő alatt rendkívül népszerűvé és látogatottá vált. A kezdeményezés az Újpesti Párbeszédben is többek által megemlített kérésnek tett eleget.

A tavaszt jelzi a Piac-Placc is  kép

A Piac-Placc a reméltnél is nagyobb sikert aratott. Így a téli pihenő után a tavasz eljövetelével együtt a Piac-Placc újbóli elindítását az árusítók és vásárlók egyaránt várják. Ha az időjárás nem szól közbe, március 8-án, szombaton ismét benépesül a Piac-Placc területe, sőt bővül az elárusítóhelyek száma. A helyekre már lehet jelentkezni. Minden otthon feleslegessé vált apróságot, használati tárgyat eladhatnak az erre vállalkozók, kivéve élelmiszert, vegyi árut, virágot vagy élő állatot.