Változtatás nélkül közöljük egy olvasónk, Oroszné Vass Éva levelét.
A pozitív dolgot jóformán kuriózumként, meglepetést keltve éljük meg, miközben annak kellene természetesnek lennie. A mai világban szinte „bármit kinyit” az ember (pláne ha a fülét), jóformán csak a rossz, negatív dogok érik, azokkal találkozik. A becsületesség és udvariasság hiánya eléggé szembeötlő.
Azért ragadtam tollat, hogy e tendenciával szemben egy pozitív történetet tegyek közzé.
2015. október 9-én (pénteken) a szokásos bevásárlásomat végeztem az Újpesti Piacon. Miután minden egyebet megvettem, a húsáru volt már csak hátra. Az elképzeléseimet legjobban kielégítő havi húsadagunkat általában ugyanannál a húsboltnál vásárolom meg. Ma is itt találtam a számomra ideális ár-minőség értékű húsárut. Az üvegpultra került a vásárolt hús, és mellé a visszajáró pénz a számlával.
Mivel eléggé nagy pénzzel fizettem, a visszajáró összeg nem egy darab pénz volt. Értelemszerűen először a pénzt rakosgattam a pénztárcámba, ahogyan szoktam, de sajnos a jó szokásomtól eltérően ezzel be is fejeztem a teendőimet. Többen is álltunk a pult előtt, így hát igyekeztem, hogy ne tartsam fel a sort. Nem akarom a felelősségemet kisebbíteni, másra átruházni, mert mindenki nyugodtan várta a sorát, de a sorban állók miatt egy kicsit jobban igyekeztem. Pechemre! Igaz, ez a peches helyzetem hozta felszínre azt a pozitív esetet, amiért most tollat ragadtam.
Tehát, kifizettem az árut, és rakosgattam (előkészítettem) a nálam lévő csomó szatyrot és közben a pénztárcámat tettem el, bele a szatyorba, és mint aki jól végezte dolgát siettem haza. Sajnos csak itthon vettem észre, hogy nincs meg a hús, ott felejtettem az üvegpulton, csak a visszajáró pénzt tettem el.
Visszamentem, és a hentes úr a kérdésemre, hogy nem hagytam-e itt a húst, amit vásároltam, azt válaszolta: de, igen. Még utánam is szaladt, de már nem talált. Igaz, én az üzlethez közeli oldalkijáraton hagytam el a piacot.
Nagy öröm töltött el, hogy van (remélem, vannak) még becsületes, rendes ember, amit el is mondtam ott több ember előtt is. Az Úr azt mondta, hogy „Nekem többet ér mindennél az ön dicsérete.” Én megkérdeztem a hentes úr nevét, aki Takács Attilaként mutatkozott be.
Ez úton szeretném megköszönni Takács Attilának, a Kolozsi & Kolozsi Húsker Bt. dolgozójának azt az emberséges hozzáállást, amit az esetemben tanúsított.
Tisztelettel, Oroszné Vass Éva
Budapest, 2015. október 9.
