Több recepciós ablak megnyitása, nagyobb és szellősebb várórész kialakítása, illetve az online időpont foglalási rendszer beindításának felgyorsítása is szerepel azok között az intézkedések között, amelyeket az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet tesz a koronavírus fertőzés ellen.
Kollár Miklós (Székesfehérvár, 1866. – Újpest, 1933.) gyáros száz évvel ezelőtt készített visszatekintő jelentést a M. kir. Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium számára az általa alapított Ujpesti Hadiárvák és Özvegyek Otthona Egyesület működésének első négy évéről.
Az Újpesti Városvédő Egyesület és az Újpesti Helytörténeti Alapítvány továbbra is várja az adományokat a Megyeri Temetőbe tervezett új harangláb felállítására.
Március 15-én 10.00 órára a Deák Ferenc és a Rózsa utca kereszteződésében álló Petőfi szoborhoz hív a szabadságharc hőseire emlékezni az újpesti önkormányzat.
Életének 81. évében elhunyt Göröcs János, az Újpest legendás futballistája. „Titi bácsit” március 13-án, 14 órakor kísérik utolsó útjára a Megyeri úti temetőben.